Az oldal cookiekat használ a felhasználók kényelmesebb böngészésének érdekében. elfogadom
Termékek Menü

A májfolt kialakulásának lelki okai

Tudtátok, hogy a bőrünk a legkiterjedtebb felületi szervünk? Általa tudunk kapcsolatot teremteni a környezetünkkel, rajta keresztül tapasztaljuk meg legelőször a külvilágot, de védjük is magunkat a külvilág okozta külső ingerekkel szemben. A bőrünk reagál a minket érő külső ingerekre és ezeknek a válaszreakcióknak olykor látható nyomai is vannak: pl. a bőr pirosodása, duzzanat, pattanás vagy akné megjelenése, vagy ilyen reakció a libabőr vagy az elpirulás is.
A keleti filozófiára épülő keleti orvoslás azonban úgy tartja, hogy a testünkön észlelt betegségek valójában lelki okokra vezethetők vissza. Mai témánkat a májfolt kialakulásának lelki okaira vezetjük vissza, vagyis a tudomány mellett kicsit elmélyülünk a keleti tanok bölcsességében is, itt a L'amia Natura mai blogbejegyzésében.

Mi a májfolt, és hogyan alakul ki?

A melazma vagy közismertebb nevén májfolt kialakulása a szervezetet érintő belső változások hatására jelennek meg. A világosabb vagy sötét barna színű, szabálytalan alakzatot felvevő foltok megjelenése leginkább a nőket érinti.

A hormonegyensúly változás okozta tünetek közé tartozik, hogy a pigmentsejtek kórosan egy területen kezdenek felhalmozódni. Ez a terület leggyakrabban az arc, homlok, a két szemöldök közti terület, az áll, az orr vagy a száj körül, ritkább esetben a kézfejen, karokon található. Amennyiben észleljük az el nem múló májfoltokat, érdemes szakemberrel konzultálni.

A májfolt a bőr pigmentációs elváltozása, nem jár fájdalommal, viszketéssel, égő érzéssel, egyszerűen csak megjelenik. A májfolt lehet valamilyen szervi betegség kísérő tünete, vagy ritkább esetben gyógyszer mellékhatása, de gyakran visszavezethető a genetikára is.

A bőrünk egy védelmi vonal a külvilággal szemben, mely a bőrproblémák fizikai megjelenésével távoltartást parancsol a társas kapcsolatoknak. Ezzel a lelkünket védjük a jövőbeli sérülésektől, bántásoktól, viszont ezzel ugyanúgy távol tartjuk magunktól a gyengédséget, szeretetteli érintést, pedig lehet épp ez lenne leghőbb vágyunk.

A súlyosabb vagy tartósabb bőrelváltozásokra addig nincs gyógymód, míg át nem lépünk saját érzelmi béklyóinkat.

Mik lehetnek a májfolt kialakulásának lelki okai?

Mivel leginkább nőket érintő elváltozásról van szó, ezért a nőiességünk megélésében vagy ennek hiányában kell keresni a májfoltok kialakulásának lelki okait. A megjelenő májfoltok, mint a stigmák jelzik, hogy nem tudjuk maradéktalanul elfogadni a ránk osztott női szerepet.

Mert mit tapasztaltunk az életünk folyamán? Azt, hogy a női szerepünket elfogadni, egyet jelent a szolgálattal és az alázattal. Hogy amint feleséggé, társsá, anyává válunk, onnantól kezdve vannak kötelességeink. Kislányainknak példát mutatni, hogyan kell helytállni az élet minden területén, miközben igazi nők maradunk. Kisfiainknak pedig mintát mutatni, hogy később olyan feleséget, társat válasszanak maguknak, akik ben benne rejlenek az igazi nőiséggel és emberséggel kapcsolatos értékek. Ez nem könnyű feladat. És bár erősek vagyunk, ugyanakkor gyengédségre is vágyunk, de olykor nem találjuk az egyensúlyt, és ilyenkor védekezésképp jelenhetnek meg a bőrünkön az elváltozások.

Mit tegyünk, hogy megszűnjenek a pigmentfoltok? Fogadjuk el a ránk osztott szerepünket, éljük át a női oldalunk minden pozitívumát ahelyett, hogy tehernek éreznénk azokat. Ismerjük el, hogy a nőiesség egy kitüntetés, ami nem mindenkinek adatik meg. Sok bőrbetegség, bőrelváltozás oka lehet valamilyen lelki probléma, így mindig figyeljünk arra, hogy kiegyensúlyozott, harmonikus életet éljünk.

Másik gyakori lélektani oka a pigmentfoltok megjelenésének, a vissza fojtott harag, düh, de ide tartozik az irigység és a féltékenység is. A szemöldökök közti területen gyakori a májfoltok megjelenése. Ez a terület fizikálisan a máj területe, ide koncentrálódnak a „mérges” gondolatok és érzések. Nem véletlen, hogy a máj a méregtelenítéssel kapcsolatos szervünk, a májfoltok megjelenése a máj túltelítettségének is jele. A máj méregtelenítésekor a lelket megmérgező gondolatokat is ki kell üríteni.

Mit lehet tenni a májfoltok eltüntetésének érdekében?

Lelkünk ápolása mellett sokat tehetünk a bőrön megjelenő pigmentfoltok minél gyorsabb halványításáért természetes összetevőkből álló kozmetikumokkal is, hogy eltüntessük ezt az esztétikailag zavaró jelenséget. A pigmentfolt halványító csomagunk, 3-12 hét alatt halványítja el a nemkívánatos májfoltokat a bőrről.